Hírek|2010. augusztus 24. kedd 19:32

Náci megoldás – A Jobbik táborokba zárná a “cigánybűnözőket”

A Jobbik továbbra is – mint minden diktatórikus rendszer- az ellenségkép folyamatos fenntartásával, gyűlölettel akar toborozni híveket  és maga mellett tudni eddigi szavazóit.

Most éppen úgy, hogy a szélsőjobboldali párt szerint XXI. századi, európai megoldás lenne állampolgárságuktól is megfosztani cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözöket.

Kitelepítené a cigány származású, többszörösen visszaeső bűnözőket a Jobbik Miskolcról, táborba zárná őket, és akár állampolgárságukat is megvonná – jelentette be Szegedi Márton, a párt miskolci polgármesterjelöltje sajtótájékoztatón, kedden.

A Jobbik miskolci polgármesterjelöltje szlovák, francia, olasz és finn példákra hivatkozva azt mondta: gátját lehet venni a “cigánybűnözésnek”, a helyzet annyira súlyos, hogy a megye nem kis részén és Miskolc több városrészében gyakorlatilag már senki sincs biztonságban.

Szegedi Márton azt is elmondta: az MSZP után most a Fidesz is becsapta a miskolci embereket, a rendőrségnek nincs megfelelő eszköz a kezében a bűnözés visszaszorítására.

A párt miskolci alapszervezete ezért azt javasolja és képviseli – vezető önkormányzati pozícióba kerülve pedig megvalósítja -, hogy a cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről és XXI. századi nyugat európai mintára alapozva zárják táborokba.

Az Országgyűlésnek, a kormánynak pedig azt javasolják, hogy az ilyen emberektől akár állampolgárságukat is vonják meg – hangoztatta Szegedi Márton. A párt közleményét Szegedi Csanád, a Jobbik EP képviselője is aláírta.

(index)

Share

  • Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg