Hírek|2010. augusztus 10. kedd 08:29

Vona: Az a baj, hogy Zagyva nem váltotta be az ígéretét

Minden eddiginél mélyebbre süllyedt a Jobbik. A keresztény értékrendet valló párt képviselője és elnöke szerint is az ő ideológiájukkal egyet nem értő újságírókat análisan meg kell erőszakolni.

Mint ismeretes, bizonyító erejű hangfelvételek láttak napvilágot az ATV -n, amelyen Zagyva György Gyula, Jobbikos képviselő kijelentette, hogy egyrészt “ellenséges területre tévedtek,  itt nincs demokrácia”, másrészt “legszívesebben kitaposnám a beleteket”. Majd anális erőszakkal fenyegette meg őket, mondván, úgysem hiszi el majd senki.

Vona egyetért

Bár mindenki, aki volt már Jobbikos rendezvényen, ezt a fajta velejéig fasiszta (ideológiai és faji alapon történő kiközösítés, Jobbik hívőinek felsőbbrendűségét hirdető) cinizmust és gyűlölködést tapasztalhatta, mégis ez fordulópont, hiszen már az egész ország előtt nyilvánvalóvá vált a Jobbik igazi arca, amire weboldalunk is régóta fel kívánja hívni a figyelmet. Tovább gyűrűzi a botrányt az, hogy a Jobbik nem mert,  vagy nem akart elhatárolódni Zagyvától, (bár Dúró Dóra első nyilatkozata eleinte ezt jelezte, amellyel emlékeztetett mindenkit, hogy Zagyva nem párttag ) hétfőn a hivatalos vizsgálat “kocsmai stílusú beszélgetésnek” minősítette a képviselő előadását. A legfelháborítóbb talán az, ahogyan Vona, a párt elnöke, az ország messiásának titulált személye reagált a Sziget utolsó napján tartott előadásában: “Hölgyek meg a gyenge idegzetűek ne figyeljenek. Hogy ugye volt a cím, hogy anális erőszakkal fenyegették: Lehet, hogy az volt a baj, hogy nem váltottad be az ígéreted.

Nem csak újságírók a célpontok

Ha bárki azt hinné, hogy az ország “zsidótlanítása” vagy a “zsidó média” eltávolítása oly szent cél, hogy ilyen náci módszerek megengedhetőek, van egy rossz hírünk, amely a szigeten történt, a többi esemény alapján is igazolható. Vagyis mindenki, aki nem ért egyet a Jobbikkal és gárdájával, előbb vagy utóbb a gyűlöletük célpontja, legyenek azok Fradi szurkolók,- akiket épp ezen a rendezvényen vertek meg úgy, hogy többször kell műteni őket -, vagy épp egy rapper, aki szókimondó stílusával próbálta elkápráztatni a közönséget (Franka Delit), de a gyűlölködő tömeg lincselése elől testőreinek kellett elmenekítenie.

Hogyan védekezik a Jobbik?

Érdekes megfigyelni a szélsőjobboldali párt és szimpatizánsainak védekezését. Eleinte azzal védekeztek, hogy egy újabb zsidó hazugság, koholmány és csak kitaláció, soha nem fogják tudni bebizonyítani. Maga Zagyva is letagadta, hogy ő ilyeneket nem mondott. A felvétel nyilvánosságra került, bizonyítható. Sokan elcsitultak, de maradt a zsidó összeesküvés elmélet (mindig jól jövő Jolly Joker) és a fröcsögő gyűlölet: vagyis az újságíróknak meg kell halniuk, megérdemelték volna amit kaptak, miért mennek ilyen helyre? (Áldozat hibáztatása effektus, de kicsit iszlámos, nem?)

Nincs olyan szó, amellyel jól leírható lenne mennyire mélyre süllyed így a társadalmunk és mekkora szakadékokat ás magyar és magyar között a Jobbik, az a díler, aki miatt egyre többen kerülnek bele a gyűlölet-függésbe, amely pedig tönkreteszi az egyént is magát, és a társadalmat is, az egészt. Sok volt Jobbikos jött már ki ebből, de nem elegen, bízunk benne, hogy a többiek is felocsúdnak ebből a borzalomból!

Share

  • Megosztás:
  • Facebook
  • Twitter
  • Delicious
  • Digg